Az elvarázsolt labirintus Társasjáték, Magyar nyelvű
Leírás
Egy titokzatos labirintusban varázslatos tárgyakat gyűjtögetnek
a játékosok. A kétrétegű tábla alsó felén variálható labirintust
építenek falapocskákból, majd ezt letakarják a játékteret ábrázoló
táblával, amelyen mágneses fi guráik kal haladnak. A tábla
alján a fi gurához kapcsolódó golyó követi a haladás irányát,
amíg falba nem ütközik. A játékosok felváltva dobnak a kockával
és lépnek a fi gurájukkal, és megpróbálnak minél több
varázstárgyat összegyűjteni.Aki itt célba akar érni, annak
emlékeznie kell arra, hogy hol vannak a falak, amelyeket
ki kell kerülnie.
Ebben a társasjátékban a játékosok varázslótanoncokat irányítanak, akik egy különös kert oszlopai között bolyongva kell összeszedjenek öt varázsjelet. Hogy mi ebben a kihívás? Az, hogy az oszlopok között néhol falakba ütközhetünk. Na, nem a bábunkkal. Bár lépés közben érezni fogjuk, hogy valamit elveszítünk…
Egy szokatlan doboz, benne egy kétszintes pálya
Jöjjön a leltár: mi van a dobozban? A kellékek: négy színes bábu, négy fémgolyó, egy marék korong a varázsjelekkel és egy zsák, amibe a korongokat kell tenni. Ezenkívül egy dobókocka, amin nincsen ötös és hatos. De ezzel még nem lehet egy ekkora dobozt kitölteni. Ezért vár minket pár különleges holmi is!
Ha kinyitjuk a dobozt, elsőként azt fogjuk tapasztalni, hogy a doboz aljának a szélei alacsonyabbak, mint a fedélé. Az alsó rész műanyag betéte nyitott a négy sarkán, és a négy oldalán lévő fal peremes: ez tartja a tulajdonképpeni játékfelületet. A táblán holdfényes, kövezett udvar látható, benne rengeteg oszloppal, az oszlopok által közbezárt négyzetekben pedig egy-egy varázsjellel.
A táblát megemelve viszont valami furcsát fogunk látni: egy ujjnyival mélyebben egy kartonbetétet, ami a fenti járólapoknak megfelelő négyzetekkel van áttörve, plusz a négyzetes lyukak között egy-egy hosszanti mélyedéssel. Ezekbe a hosszúkás résekbe kerülnek a fából készült falak. Fából, hogy egyrészt bírják az állandó áthelyezést, másrészt hogy ne mágneseződjenek…
Van tehát egy furcsa kövezett kertünk, ahol látszólag semmilyen akadályba nem ütközhetünk, csak oda kell sétálnunk a keresett varázsjelhez. Nem hangzik vészesen, igaz?
Memória vagy tapasztalatszerzés?
Így kezdődik a játék: miután felépítettük az alsó szinten az útvesztőt a falapokból (tehetjük ezt a játékszabályban található könnyebb és nehezebb terv alapján, de akár saját ötletből is), rátesszük a kövezett udvar tábláját. Persze gondolhatnánk, az építő (vagy a játékosok, ha együtt építették) emlékezetében tudja tartani a falak helyét. Csakhogy a játék úgy kezdődik, hogy az elkészült pályát egy varázsige kíséretében megforgatjuk párszor…
Azután minden játékos a tábla egy sarkára teszi varázslótanoncát úgy, hogy közben a tábla alatt a figura mágneses talpához közelíti az egyik fémgolyót. Innentől bármerre lépünk a bábuval, a golyó alul ragaszkodni fog hozzá. Kihúzunk egy korongot a zsákból, és a soron lévő játékos a kockadobásnak megfelelő számút léphet.
Megragadjuk tanoncunk sipkáját, és anélkül, hogy felemelnénk, elindulunk vele. A filctalp könnyedén csúszik, és mi boldogan indulunk a cél felé: a zsákból kihúzott varázsjelet kell elsőként elérnünk. De minden két oszlop között elhaladva kicsit hunyorítunk, és összeszorítjuk fogunkat: ú, itt vajon lesz-e fal?
Mert amint egy olyan oszlopközön haladunk át, ami alatt falap van, a bábu futása megkönnyebbül, miközben mi egy koppanást hallunk a műanyag betéten: a fal leválasztotta tanoncunk talpáról a fémgolyót. Mehetünk vissza a sarokba, ahová a golyó kigurult, és nekirukkolhatunk a labirintusjárásnak - majd ha megint sorra kerülünk.
Addig is próbáljuk fejben tartani, hol akadtunk el korábban, felidézni a felépített labirintust, és szurkolni, hogy a többiek se járjanak jobban (hehe).Ha közben valaki másnak sikerülne elérni a varázsjelet, ő kapja a korongot, és új korong kerül elő a zsákból: ez lesz az új cél. Nem baj, ha arra még nem jártunk, hisz addig megfigyelhetjük, a többiek hol sétáltak gond nélkül.
És együtt nevetünk azon, milyen grimaszok keretében tesz meg valaki egy-egy kockázatosnak vélt lépést, aztán a csalódott arcán, amikor koppan a golyó…
Forrás: boardgamegeek.com, msaari
Gyerekjáték vagy sem?
Jópofa kis játék Az elvarázsolt labirintus. Bár a Spiel des Jahres válogatáson 2009-ben az Év gyerekjátéka lett, nem feltétlenül csak gyerekeknek ajánlanám. Vidám családi játéknak inkább, de baráti körben is szórakoztató lehetne - csakhogy maximum négyen játszható. Sok játékot látott tizenéves gyerekeim ugyanúgy kértek belőle ráadást, mint az asztalnál ülő hatéves.
Aki egyébként többnyire laposra verte a társaságot: majdnem mindig ő szedett elsőként össze öt varázsjelet… Persze nem ez az első alkalom, amikor kiderül, hogy memóriajátékban a kicsik ügyesebbek, mint a felnőttek.
a játékosok. A kétrétegű tábla alsó felén variálható labirintust
építenek falapocskákból, majd ezt letakarják a játékteret ábrázoló
táblával, amelyen mágneses fi guráik kal haladnak. A tábla
alján a fi gurához kapcsolódó golyó követi a haladás irányát,
amíg falba nem ütközik. A játékosok felváltva dobnak a kockával
és lépnek a fi gurájukkal, és megpróbálnak minél több
varázstárgyat összegyűjteni.Aki itt célba akar érni, annak
emlékeznie kell arra, hogy hol vannak a falak, amelyeket
ki kell kerülnie.
Ebben a társasjátékban a játékosok varázslótanoncokat irányítanak, akik egy különös kert oszlopai között bolyongva kell összeszedjenek öt varázsjelet. Hogy mi ebben a kihívás? Az, hogy az oszlopok között néhol falakba ütközhetünk. Na, nem a bábunkkal. Bár lépés közben érezni fogjuk, hogy valamit elveszítünk…
Egy szokatlan doboz, benne egy kétszintes pálya
Jöjjön a leltár: mi van a dobozban? A kellékek: négy színes bábu, négy fémgolyó, egy marék korong a varázsjelekkel és egy zsák, amibe a korongokat kell tenni. Ezenkívül egy dobókocka, amin nincsen ötös és hatos. De ezzel még nem lehet egy ekkora dobozt kitölteni. Ezért vár minket pár különleges holmi is!
Ha kinyitjuk a dobozt, elsőként azt fogjuk tapasztalni, hogy a doboz aljának a szélei alacsonyabbak, mint a fedélé. Az alsó rész műanyag betéte nyitott a négy sarkán, és a négy oldalán lévő fal peremes: ez tartja a tulajdonképpeni játékfelületet. A táblán holdfényes, kövezett udvar látható, benne rengeteg oszloppal, az oszlopok által közbezárt négyzetekben pedig egy-egy varázsjellel.
A táblát megemelve viszont valami furcsát fogunk látni: egy ujjnyival mélyebben egy kartonbetétet, ami a fenti járólapoknak megfelelő négyzetekkel van áttörve, plusz a négyzetes lyukak között egy-egy hosszanti mélyedéssel. Ezekbe a hosszúkás résekbe kerülnek a fából készült falak. Fából, hogy egyrészt bírják az állandó áthelyezést, másrészt hogy ne mágneseződjenek…
Van tehát egy furcsa kövezett kertünk, ahol látszólag semmilyen akadályba nem ütközhetünk, csak oda kell sétálnunk a keresett varázsjelhez. Nem hangzik vészesen, igaz?
Memória vagy tapasztalatszerzés?
Így kezdődik a játék: miután felépítettük az alsó szinten az útvesztőt a falapokból (tehetjük ezt a játékszabályban található könnyebb és nehezebb terv alapján, de akár saját ötletből is), rátesszük a kövezett udvar tábláját. Persze gondolhatnánk, az építő (vagy a játékosok, ha együtt építették) emlékezetében tudja tartani a falak helyét. Csakhogy a játék úgy kezdődik, hogy az elkészült pályát egy varázsige kíséretében megforgatjuk párszor…
Azután minden játékos a tábla egy sarkára teszi varázslótanoncát úgy, hogy közben a tábla alatt a figura mágneses talpához közelíti az egyik fémgolyót. Innentől bármerre lépünk a bábuval, a golyó alul ragaszkodni fog hozzá. Kihúzunk egy korongot a zsákból, és a soron lévő játékos a kockadobásnak megfelelő számút léphet.
Megragadjuk tanoncunk sipkáját, és anélkül, hogy felemelnénk, elindulunk vele. A filctalp könnyedén csúszik, és mi boldogan indulunk a cél felé: a zsákból kihúzott varázsjelet kell elsőként elérnünk. De minden két oszlop között elhaladva kicsit hunyorítunk, és összeszorítjuk fogunkat: ú, itt vajon lesz-e fal?
Mert amint egy olyan oszlopközön haladunk át, ami alatt falap van, a bábu futása megkönnyebbül, miközben mi egy koppanást hallunk a műanyag betéten: a fal leválasztotta tanoncunk talpáról a fémgolyót. Mehetünk vissza a sarokba, ahová a golyó kigurult, és nekirukkolhatunk a labirintusjárásnak - majd ha megint sorra kerülünk.
Addig is próbáljuk fejben tartani, hol akadtunk el korábban, felidézni a felépített labirintust, és szurkolni, hogy a többiek se járjanak jobban (hehe).Ha közben valaki másnak sikerülne elérni a varázsjelet, ő kapja a korongot, és új korong kerül elő a zsákból: ez lesz az új cél. Nem baj, ha arra még nem jártunk, hisz addig megfigyelhetjük, a többiek hol sétáltak gond nélkül.
És együtt nevetünk azon, milyen grimaszok keretében tesz meg valaki egy-egy kockázatosnak vélt lépést, aztán a csalódott arcán, amikor koppan a golyó…
Forrás: boardgamegeek.com, msaari
Gyerekjáték vagy sem?
Jópofa kis játék Az elvarázsolt labirintus. Bár a Spiel des Jahres válogatáson 2009-ben az Év gyerekjátéka lett, nem feltétlenül csak gyerekeknek ajánlanám. Vidám családi játéknak inkább, de baráti körben is szórakoztató lehetne - csakhogy maximum négyen játszható. Sok játékot látott tizenéves gyerekeim ugyanúgy kértek belőle ráadást, mint az asztalnál ülő hatéves.
Aki egyébként többnyire laposra verte a társaságot: majdnem mindig ő szedett elsőként össze öt varázsjelet… Persze nem ez az első alkalom, amikor kiderül, hogy memóriajátékban a kicsik ügyesebbek, mint a felnőttek.
